Az úszás jelentősége gyermekkorban

2020.08.25.

Az úszás bizonyos szempontból olyan, mint futni, vagy biciklizni. Könnyen megtanulható, és sosem lehet elfelejteni. A gyerekek minden újdonságba lelkesebben vetik bele magukat, a kudarc nem zavarja őket annyira, mint minket, felnőtteket. Nagyon fontos, hogy már gyermekkorban elkezdjenek rendszeresen mozogni. Ha sportolni járnak iskola és óvoda mellett, hatalmas előnnyel indulnak az életben, hiszen számos pozitív hatása ismert. Nos, nézzük, miért érdemes beíratni úszni a gyerkőcöket?

Gyermekkorban nagyon gyorsan fejlődik a testünk, éppen ezért nem mindegy, mivel tölti a gyerek az óvoda mellett a szabadidejét. Az úszás az egyetlen sportág, amely szinte az összes izmot igénybe veszi, emellett légzésszabályozásra is kényszerít. Befolyásolja az egész szervezet működését, a szív-és érrendszer, a légző rendszer működését, az anyagcsere-folyamatokat is segíti. Javul tőle a szervezet oxigénellátása, emellett a szellemi teljesítményt is fokozza. Tehát nem csak testi, de szellemi fejlődést is biztosít! Mint minden sport, az agyra is kiváló hatást gyakorol. A rendszeresen sportoló gyermekek nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak az oviban és az iskolában is. Azok a gyerekek, akik rendszeresen járnak úszóedzésre, sokkal nyugodtabban viselkednek, fegyelmezettebbek, kitartóbbak az unalmasabb témaköröket illetően is. Figyelmük sokkal tovább fenntartható, mint nem sportoló társaiknak. Megtanítják a gyerekeket szabályok betartására és követésére, konfliktushelyzetek megoldására, a kudarcok leküzdésére.

Fontosnak tartom kiemelni, hogy minden csoportban az elsődleges szempont a gyermekek félelmeinek leküzdése a vízhez való pozitív viszony kialakítása. Csak ezután következhet bármilyen érdemi munka. A tényleges úszásoktatást a 4 éven felülieknél lehet elkezdeni, hiszen ekkorra érik meg a kar-láb koordináció annyira, hogy eredményes munkát tudjunk végezni. Nagyon sokféle gyermektípus létezik. Az egyik fél a víztől, a másik túlzottan merész. Az egyik csendben ellenáll, a másik hangosan sír. Viszont előbb-utóbb mindenki eljut arra a szintre, hogy örömmel és felszabadultan vesz részt az órákon.

Üdvözlettel: Horváth Rozália, Mazsi néni
Úszóoktató, Ajka Városi Óvoda, Vizikék Óvoda

Talán ezek a cikkek is tetszenek…

Az eszkimók világa „Más népek életének és kultúrájának megismerése” Január hónapban sok ismeretet szereztek a gyerekek...

Az egészséges életmód

Az egészséges életmód

"Ép testben, ép lélek" November első felében egy egész hetet szenteltünk a Márton napi hagyományok megismerésének....

Egészséges életmód – „Mézes nap” az óvodában A Vizikék Óvodában nagy hangsúlyt fektetünk az egészséges életmód, a...

Kapcsolat

Nyitvatartás rendje: hétfőtől péntekig 5:00-tól 17:00 óráig

Óvodavezető-helyettes: Dr. Balatinczné Németh Mónika

8400 Ajka, Sport u. 10

Telefon: +36 88/510-770

vizikekajka@gmail.com

Kapcsolódó oldalaink

Ajka Városi Óvoda

Hétszínvirág Óvoda

Katica Óvoda

Zöldikék Óvoda

Patakparti Óvoda

Szivárvány Óvoda

Szeretettel várjuk óvodánkban!