„Két keréken, gyalogosan „

Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampánya szeptember 16. és 22. között zajlik, az ehhez a programhoz kapcsolódott a Zöldikék Óvoda  közössége is.

Fontos, hogy más óvodáskorban elmélyítsük a gyermekekkel a  környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítését.  Örökös Zöld óvodaként kiemelt feladatunk, hogy minden olyan megmozduláshoz csatlakozzunk mellyel a Földünket tudjuk védeni és óvni. Ez a korosztály ezzel a megmozdulással tud tenni .

2022.09.22.-én reggel sokan érkeztek kerékpárokkal, kis motorokkal, gyalogosan, rollerekkel. Öröm volt nézni, hogy ahogy az óvoda udvara megteleik ezekkel a környezetbarát közlekedési eszközökkel.

Az idei Mobilitás hét mottója a Hangold össze. Mi is összehangoltuk.

Kerékpárosok és futó biciklisek  csapat, aztán a rolleresek csapata, a szelíd motorosok és a végén a gyalogosok sora zárja a megmozdulásunkat. A szülők partnerek voltak és támogattak minket ebben a zöld programunkban  is és nagyszülőkkel közösen részt vettek az eseményen.

A gyerekekkel a kolléganők a héten több a témával kapcsolatos beszélgetéseket, élményszerző sétákat tettek, megfigyelték az utcai közlekedéseket, videó kisfilmeket néztek meg és a csoportokban a szabad játék keretében is eljátszhatták az élményeiket.

Az önkormányzat által meghirdetett rajzpályázaton 19 pályaművel nevezett óvodánk és büszkeséggel tölt el, hogy 3 kisgyermek díjazásban részesül.

Gratulálunk a Napsugár csoportos Vorláb Jankának, Tímár Jánosnak és Németh Gergőnek.

 

 

 

                                                                                            Marton Lívia
óvodavezető helyettes

Udvarfejlesztés alapítványi támogatással

A Fészek Waldorf Pedagógiai Alapítvány számos esetben támogatta a Zöldikék Óvoda Napsugár csoport pedagógiai, nevelési célkitűzéseinek megvalósulását.
Ebben az évben az udvari élet gazdagítása, új játékeszköz beszerzése volt az alapítványi támogatás célja.

Közel 500 000 forint értékben, az alapítvány, a szülők, a csoport pedagógusai, a Városi Intézményeket Működtető Szervezet közös összefogásával valósulhatott meg egy új mozgásos, udvari játékeszköz beszerzése, telepítése a Zöldikék Óvoda Napsugár csoport udvarrészén, mely nagyban hozzájárul a gyermekek sokszínű mozgásfejlesztéséhez.

A csoport pedagógusai és a Napsugaras gyermekek köszönjük a támogatást, örömmel vesszük birtokba az új játékeszközt!

 

Köszönettel :        Tóth Balázsné, Hoffmann-né Sipos Mária
óvodapedagógusok

 

Dalos köszöntő a madarak és fák napján

Örökös Zöld Óvodaként örömmel fogadtuk azt a hírt, melyből megtudtuk, hogy az Erdő Ajándéka Erdei Iskola a madarak és fák napja alkalmából országos dalostalálkozót szervez. Fontosnak tartottuk, hogy intézményünk is regisztráljon erre az eseményre, hisz az énekszó minden jeles napot szebbé, színesebbé tesz

A jelentkezésünk után mindegyik csoport lelkesen elevenítette fel délelőttönként az óvodában elhangzott madarakról és fákról szóló énekeket, mondókákat. A jeles nap előtti héten kiválasztottuk azokat a dalokat, melyeket minden gyermek ismer és szívesen énekel.

Május 6-án délelőtt 10 órakor felcsendült a Normafánál többszáz ember madarakhoz, fákhoz szóló éneke. Ezen a délelőttön iskolák és óvodák határon innen és túl – köztük a mi óvodánk is – csatlakozott a Normafáról kiinduló jeles napi köszöntéshez. Mi a Liliom parkot választottuk a közös éneklés helyszínéül.

A mindenki számára jól ismert Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű népdalunk után magyar gyerekdalokat énekeltünk hegedűkísérettel. Köszöntőnk végén ismét énekszóval vonultunk vissza az óvodába.  A visszafelé vezető úton átöleltük a park fáit és integettünk a fölöttünk elszálló madaraknak. Óvodánk udvarán egy feketerigó várt ránk. Eljött hozzánk, mert örült az énekünknek! – Jegyezte meg az egyik kislány a csoportunkból.

 

                                                                                                                         Csikainé Bauer Magdolna
óvodapedagógus

Kirándulás a Nomádiába

Kirándulás a Nomádiába

A Zöldikék Óvoda Sün Balázs csoportja májusban szüleikkel, autókkal, előzetes egyeztetés után, a Nomádia Szabadidő központba látogatott. Ez a hely minden korosztálynak kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. Szép, rendezett környezetben és változatos játékeszközökkel.  A felnőttek is aktív részeseivé válhattak az itt töltött időnek , újra gyermekek lehettek gyermekeik mellett, hisz ők is kipróbálhattak mindent A csoportban dolgozók is örömmel megtettük.

Szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, hisz a hajnali és a reggeli órákban még esett az eső, de 10 órára felszáradt minden és 14 óráig miénk volt a terület, a számunkra érdekes játékokkal együtt.

Mindenki nagy izgalommal és kíváncsisággal érkezett majd a lehetőségek megbeszélése után birtokba vettük a szabadidő központot.
A következő állomásokon találhattuk meg egymást – játszóvár, kötélpályák, kötélhinta, tutajozás, kalandhajó, labirintus, óriás mókuskerék.

A gyermekek hangosan, nagy lendülettel indultak a játszóvárhoz, csúsztak, másztak, élvezték a lecsúszást, az egyensúlyozást, a felmászást, a lemászást. Először egy helyen tartózkodtak, majd folyamatosan beljebb és beljebb mentek a területen, minden előbb felsorolt játékot kipróbáltak. Majd elszéledtek, nem zavarták egymást. Kiscsoportokban folytatták a játékokat, szülői felügyelet mellett. Nagyon vidámak voltak minden állomáson. Legjobban talán a tutajozás tetszett mindenkinek. A vízzel és vízben is jól érezték magukat. Közben étkezésre és pihenésre, beszélgetésre is volt lehetőség. Nehezen lehetett maradásra bírni a gyermekeket ezen a helyen. A négy óra folyamatos tevékenységgel telt el, egyre jobban fáradtak, halkultak, de abbahagyni nem szerették volna a mai napot.

Végül jó érzéssel, boldogan, tele élményekkel, tele fényképekkel, de fáradtan indultunk a megbeszélt időpontban haza.

Nagyon jó volt !

                                       Nagyné Bauer Tünde és Varga Adrienn
óvodapedagógusok

 

Évzáró és ballagás a Zöldikék Óvoda Sün Balázs csoportjában

Az ünnepek nélkülözhetetlenek az életünkben – erősítik lelki életünket, összetartozásunkat, élményt adnak, hagyományokat teremtenek és szeretetet adnak.

A szeretet tesz képessé bennünket feltöltődni, fejlődni, megújulni, és örömet szerezni. műsorunkkal. Ünneplőruhába öltöztettük magunkat. ünneplőbe a szívünket és a teljes lényünket – ahogy tették a vendégeink is – akik jelenlétükkel megtiszteltek bennünket.

A felkészülés időszakában sokat emlékeztünk. Jó kedvvel, vidáman gyakoroltunk és kíváncsian készülődtünk az eseményre. Gyermekeink izgatottan, de bátran, határozottan, fegyelmezetten, közösen verseltek, énekeltek, gyermekjátékokat játszottak, néptáncoltak és búcsúztak a társaktól és az óvodától. A nagyok boldogan, de kicsit aggódva elballagtak virággal, tarisznyával, iskolába használható apró ajándékokkal, emlékfüzetekkel, fényképes dvd– vel.

Megható volt az egész ünnepély, megható a rózsakapun való átlépés a család és az iskola felé. Öröm,- és búcsúkönnyek csordultak ki gyermek és felnőtt szemekből .egyaránt .

A szülők és a gyermekek szívhez szóló szavaik és ajándékaik elvarázsoltak bennünket is, köszönjük!
A gyermekeink és a vendégeink elégedetten és büszkén léphettek ki az óvoda kapuján. Gyermekeink élményeket gyűjtve és kipihenten szeptemberben újra kezdhetik majd az óvodát és a még ismeretlen iskolát.

Ajka, 2022. 06. 22.

                                     Nagyné Bauer Tünde és Varga Adrienn
óvodapedagógusok

Lovagok és Hercegnők a Sümegi várban

Lovagok és Hercegnők a Sümegi várban

A Pillangó csoportban, mint egész évben az utolsó hónapokban is izgalmas projekttel zárult a 2021/22-es nevelési év. A csoportba járó gyermekek igazi időutazáson vettek részt: elrepültek egy sárkányok lakta mesevilágba, melyen keresztül megismerkedtek a középkori várakkal, a középkori élettel. A fiúk lovagi ügyességi próbákon próbálhatták ki tehetségüket, a lányok közben betekintést nyertek a hercegnői illemtanba, táncórákat vettek. A családok sem maradtak ki a projektből, mint mindig most is volt közös tevékenység   Megtervezhették saját címerüket, melyek a csoport díszeivé váltak a projekt időtartama alatt. A színes és tartalmas három hét zárásaként a csoportban megrendezésre került a lovaggá avatási ceremónia, majd a megszerzett ismeretek elmélyülését és a személyes élményszerzési lehetőséget biztosítva a Sümegi Várba tettünk látogatást. A szülőkkel, nagyszülőkkel, testvérekkel érkező gyermekek a saját tempójukban fedezhették fel a várat, majd a csoport közösen egy igazi lovagi tornán is részt vett, melynek végén egy meglepetés is várt a hercegnőkre a sümegi vár lovagjai személyesen adtak át számukra egy-egy szál virágot. Az izgalmas napot a szabadban eltöltött ebéd utáni állatsimogatás zárta. A Pillangó lovagrend lovagjai és hercegnői életre szóló élményekkel gazdagodtak a sikeresen megvalósított projekt révén.

Igazán tartalmas napot tölthetett együtt minden család ezzel is erősítve az óvoda és a család kapcsolatát.

Külön köszönet a Kóger és a Házi családnak, akik az elmúlt évek alatt minden programban, projektben maximális támogatók voltak és az utolsó kirándulást is megszervezték a csoportnak ezzel is könnyítve a pedagógusok munkáját!

 

Marton Lívia intézményvezető helyettes és Erdősi-Török Dóra óvodapedagógus