Szüreti Mulatság a Csigabiga csoportban!

2020.11.06.

A szüreti projektünk zárásaként, mulatságot rendeztünk az Ajka Városi Óvoda Patakparti óvodájában a  Csigabiga csoporttal.

2020.október 15.-én került megrendezésre a felvonulással egybekötött mulatság, természetesen a kialakult helyzet által megengedett keretek között. Szerettük volna, ha az óvodánk többi csoportja is részt vehetne valamilyen formában a mulatságon, így a folyosókon zene, és énekszó kíséretében vonultunk végig a gyerekekkel és a többi csoport megnézhette felvonulásunkat. Kendőt, kalapot öltve vidáman indultunk, kezünkben a szeretet kosár, amit a csoportoknak ajándékoztunk, gyümölccsel, pogácsával. Annyi időre szakítottuk meg muzsikánkat, míg elmondtuk kedvenc mondókánkat, jó hangosan, hogy mindenki hallja.

  •  Esik eső, hujj,-jujj, -juj , közben még a szél is fúj
  • De hiába, de hiába, el kell menni az óvodába.

A felvonulás végén visszatértünk a csoportba és ott folytattuk a szüreti táncos zenés vidámságot. Csúfolódó rigmusokat gyűjtöttünk, majd körtánccal folytattuk. A gyermekek nagy örömmel vettek részt a programon, nagyon jól érezték magukat. Másnap a sok összegyűjtött szőlőből rendhagyó módon „mustot” készítettünk. A gyerekek nagy élvezettel vettek részt a munkálatokban. Szőlő szemeket számláltak és segítettek a „préselésben” amit Marcsi néni burgonya nyomóval végzett, majd pedig még jól áttörtük steril gézanyagon és az így kapott szőlőlét minden gyermek megkóstolta.

Bízunk abban, hogy sikerül hagyományt teremteni a felvonulásból, és jövőre szabadabban, tágabb keretek között ünnepelhetünk.

Szikráné Németh Annamária
óvodapedagógus

Talán ezek is tetszhetnek…

Szüreti hét a Patakparti óvoda Csigabiga csoportjában Szeptember utolsó hetében a Csigabiga csoportban a szüret...

Mazsolák és a Parasport

Mazsolák és a Parasport

Az immár negyedik alkalommal megrendezett Parasport napi rendezvényre idén a Patakparti Óvoda Mazsola csoportosai is...

„ÚjraRuha” az Óvodában

„ÚjraRuha” az Óvodában

Óvodánk Örökös Zöld Óvoda révén, igyekszik a lehetőségeket kihasználni és minél színesebbé, élménydúsabbá tenni a...

Kapcsolat

 

Nyitvatartás rendje: hétfőtől péntekig 5:30-tól 17:00 óráig

Óvodavezető-helyettes: Kaposiné Kundermann Lívia

8400 Ajka, Béke u. 33.

+36 88/508-040

patakpartiajka@gmail.com

Kapcsolódó oldalaink

Ajka Városi Óvoda

Hétszínvirág Óvoda

Katica Óvoda

Zöldikék Óvoda

Vizikék Óvoda

Szivárvány Óvoda

Szeretettel várjuk óvodánkban!