Mobilitás hét a Patakparti Óvodában

2020.11.06.

„Klímabarát közlekedés mindenkiért!”

Az idei évben immár tizenkilencedik alkalommal rendezték meg az Európai Mobilitás hetet, 2020. szeptember 16 – 22 között. Európa legnagyobb közlekedési-környezetvédelmi kampánya, célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése.

Ebben az évben nem csak az önkormányzat, de az intézményünk is csatlakozott újra a kezdeményezéshez. Fontosnak tartottuk a gyalogos, kerékpáros közlekedés népszerűsítését, és a gépkocsi ritkább használatára buzdítását, az autómentes nap alkalmából.

Óvodánkban erre a hétre egy projekt került kidolgozásra, melyben a gyermekek életkori sajátosságait figyelembe véve, megvalósítható ötleteket, tevékenységeket, játékokat gyűjtöttük össze ismeretek bővítése érdekében.

A projekt keretén belül igyekeztünk a gyermekek figyelmét felhívni a környezetünk védelmének fontosságára, megismertettünk a gyerekekkel  különböző közlekedési eszközöket, hatásukat a környezetünkre. Megbeszéltük, hogy ezek helyett, milyen alternatív közlekedési eszközök állnak rendelkezésünkre, melyek azok, amelyeket a mindennapokban nem csak ők, de szüleik is használhatnak, igénybe vehetnek környezetünk megóvása érdekében.

A gyermekek a héten az óvodapedagógusok segítségével megismerkedhettek a helyes közlekedés szabályaival, közlekedési táblákkal, lámpákkal, azok működésével, formáival és színeivel.

A hét zárásaként Gyuris Mónika, az Ajkai Rendőrkapitányság rendőr főhadnagya volt a segítségünkre. Az óvoda tornatermébe egy mini várost állítottunk fel, ahol már az ajtóban egy feladat várta a gyermekeket. Segíteniük kellett egy fiúnak megkeresnie azokat a védőfelszereléseket, amelyekre szükség lesz, hogy ha kerékpárral indulnak el. Mikor ezt megtették, már indulhattak is a táblák rengetegébe, ahol a rendőrnéni, segített a kicsiknek és a nagyoknak egyaránt, a közlekedési táblák, a gyalogos átkelő, a jelzőlámpák, szablyainak és fontosságának rejtelmeibe.

Úgy gondoljuk, hogy egy sikeres hetet, programot tudhatunk magunk mögött, amely keretén belül gyarapodott a gyermekek tudása, tájékozottsága a témával kapcsolatban.

Ajka Város Önkormányzata által meghirdetett rajzpályázatra is nagyon szép alkotások kerültek ki a gyermekek kezei közül. A nyertes alkotásokat az „Óvárosi Kirakat Tárlat” keretén belül helyezték ki, a gyermekek, csoportok ezen a programon vehették át a díjaikat. Intézményünkben díjazásban részesült:

  • Kollektív alkotás kategóriában: Csigabiga csoport, Vuk csoport.
  • Egyéni alkotás kategóriában : Adorján Adél (5 éves), Mentes-Fekete Bori (5 éves).

 

Barta Renáta                                                                                                    Máhr Judit
óvodapedagógus                                                                                           óvodapedagógus

Talán ezek is tetszhetnek…

Szüreti hét a Patakparti óvoda Csigabiga csoportjában Szeptember utolsó hetében a Csigabiga csoportban a szüret...

Mazsolák és a Parasport

Mazsolák és a Parasport

Az immár negyedik alkalommal megrendezett Parasport napi rendezvényre idén a Patakparti Óvoda Mazsola csoportosai is...

„ÚjraRuha” az Óvodában

„ÚjraRuha” az Óvodában

Óvodánk Örökös Zöld Óvoda révén, igyekszik a lehetőségeket kihasználni és minél színesebbé, élménydúsabbá tenni a...

Kapcsolat

 

Nyitvatartás rendje: hétfőtől péntekig 5:30-tól 17:00 óráig

Óvodavezető-helyettes: Kaposiné Kundermann Lívia

8400 Ajka, Béke u. 33.

+36 88/508-040

patakpartiajka@gmail.com

Kapcsolódó oldalaink

Ajka Városi Óvoda

Hétszínvirág Óvoda

Katica Óvoda

Zöldikék Óvoda

Vizikék Óvoda

Szivárvány Óvoda

Szeretettel várjuk óvodánkban!