Korszerű pedagógia módszerek alkalmazása a tehetséggondozásban

A 2020/2021 nevelési év utolsó bázisintézményi programjára került sor 2021.05.18-án, melynek az Ajka Városi Óvoda Hétszínvirág óvodája adott helyet.
A szakmai nap fő célkitűzése az óvodai tehetséggondozás bemutatása volt, illetve hogyan valósul meg a tehetségígéretek fejlesztése a korszerű pedagógia eszközök alkalmazásával, kiemelten a Digitális Okos Játék Óvodásoknak /DIOO/ programmal. A gyermekek digitális kompetenciáinak fejlesztése aktualitás téma napjainkban.
A szakmai napon részt vevőket Magyar Éva mesterpedagógus, bázisintézményi koordinátor köszöntötte, majd prezentációjában bemutatta az Ajka Városi Óvodában folyó nevelőmunkát, kiemelten a tehetséggondozás folyamatát.
Ezt követően két videó filmet láthattak a szakmai nap résztvevői. Az első kisfilm a Hétszínvirág Óvoda Pergő-Forgó néptánc tehetségműhely foglalkozását mutatta be. Fülöpné Kápli Katalin műhelyvezető a hagyományos néptánc elemek mellett tanítása mellett, az „Így tedd rá” – Tulipános programot is alkalmazza a gyermekek fejlesztésében. A második videó felvétel a Patakparti Óvoda „Kreatív kezek” vizuális tehetségműhely foglalkozását mutatta be. A műhelymunkát vezető Bali Mónika a mozaik technika történeti hátterét is megismertette a gyerekekkel, laptopon nézték meg a múltban is alkalmazott eljárást a különböző művészeti ágakban. A pedagógus ezzel is mintát adott a gyerekeknek az IKT eszközök alkalmazásának lehetőségére a tanulási folyamatban. A műhelymunka további részében pedig a gyakorlatban is kipróbálták ezt a technikát a gyerekek.
HACS: Ajkai Kapocs Tehetséggondozó programok támogatása címet viselő TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-01165 számú sikeres pályázatnak köszönhetően beszerzésre került két óvoda számára a DIOO – Digitális Okos Játék Óvodásoknak eszköz, mely egy új, innovatív, különleges magyar fejlesztés. A DIOO programot Kaposiné Kundermann Lívia, a Patakparti Óvoda óvodavezető helyettese, mesterpedagógus, szaktanácsadó mutatta be PowerPoint prezentációjában. Kiemelte, hogy az „Okos Játék” egy olyan érintőképernyős digitális komplex rendszer, amely a kis felhasználók digitális tudását erősíti. Nagy szerepe van a sajátos nevelést igénylő gyermekek fejlődési folyamataiban, kielégíti az egyéni fejlesztés igényeit és szükségleteit is és elősegíti a tehetséggondozást is. Az óvodáskorosztály életkori sajátosságainak és igényeinek megfelelő képesség és kompetenciafejlesztést célzó feladatokat tartalmaz. Használata egyszerű, megalapozza az 5-6 éves gyermekek digitális írástudását. Bemutatta a 16 képességterületet és kitért a mérési adatok információjára is. Majd 2 videó felvétel következett, ahol Mizeri Krisztina, Máhr Judit és Bali Mónika óvodapedagógusok mutatták be a program gyakorlatban történő alkalmazást.

                         Magyar Éva
mesterpedagógus,  Bázisintézményi koordinátor

Óvodás

Ovis csoport

Óvoda

Óvodapedagógus

Lépjünk kapcsolatba!

Címünk: 8400 Ajka, Béke u. 6/A

Telefon: (06) 88/508-140

Email: ovodaajka@gmail.com

Óvodai ügyintézés: H-P: 8:00 - 16:00 óráig